Data Analyst
2017-11-27
Vezető fejlesztő
2017-11-29

Ahol minden harmadik lány tech karriert építene

Ahhoz, hogy lássuk, jelenleg mennyire a férfiak uralják a technológia területén a szakmákat, elég csak egyetlen, a témába vágó konferenciára, rendezvényre elmenni és egyből feltűnik, hogy a tömegben elvétve látni csak nőket, hallani a férfihangok között nőit. Az Y generációban ezek az arányok ugyan már javulnak némileg, de az igazi áttörés a Z és az Alfa generációk képviselőire vár.

Egy csapat a lányokért

Akik pedig mindent megtesznek azért, hogy a ma még lányok, később nőként már tényleg szóhoz jussanak az a Skool csapata. Azzal a feltett szándékkal, hogy a technológiai karrier ugyanolyan magától értetődő legyen a lányoknak is, amilyen ma a fiúknak. A Skool a Technológiai Oktatásért Alapítvány legfőbb projektjeként műhelyprogramok és technológiára fókuszáló foglalkozások szervezésén keresztül mutatják meg a fiatal lányoknak a programozás alapjait, és a számítástechnikai szektorban rejlő karrierlehetőségeket. A három éve alapított szervezet 110 foglalkozása és 540 órányi programozói workshopja eddig közel 1500 iskolás korú lánynak biztosított lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát a technológia területén. Ezeket a lányokat – akikre már alumna közösségként tekintenek – kérdezték meg egy felmérés keretében, mely ez év augusztusa és októbere között zajlott. A szociológusok és kutatók segítségével kialakított kérdőívre összesen 101 lány és 88 szülő válaszolt, a cél pedig az volt, hogy visszamérjék a Skool projekt hosszú távú hatásait és eddigi eredményeit.

Belső motiváció

Ha most kellene választaniuk, a Skool foglalkozáson legalább egyszer részt vett lányok 32 százaléka biztosan a tech területet választaná leendő karrierjének, további 60 százalék pedig elgondolkodna rajta. A kérdésekre adott válaszokból az is kiderült, hogy a lányok igenis érdeklődnek a technológiai karrier iránt – több mint a fiatalok fele saját elhatározásból, belső motiváció által vezérelve jelentkezett a programokra és nem a szülei vagy tanárai bíztatására. A felmérés legfontosabb eredménye, hogy a lányok közül, akik valaha megfordultak minimum egy Skool foglalkozáson, ma 64 százalékuk foglalkozik programozással. 32 százalékuk biztosan tech területen helyezkedne el, de összesen 92 százaléka lát lehetőséget a technológiai karrierben.

A sikerélmény segít az álmok megvalósításában

A Skool már az indulásakor arra épült, hogy vannak olyan lányok, akik szívesen foglalkoznának programozással, de sokakat a negatív sztereotípiák tartanak vissza attól, hogy valóban ezt a területet válasszák. Ezt igazolta vissza, hogy a foglalkozásokra jelentkező lányok több mint fele – 55 százaléka – saját elhatározásból jelentkezett a különböző programokra. Közülük egyébként nagyon magas arányban kódolnak; 78 százalékuk válaszolta azt, hogy a foglalkozás óta is rendszeresen foglalkozik a területtel. A felmérés eredménye arra is rámutatott, hogy a sikerélményekkel, ami a lányok 93 százalékának meghatározó volt, növelhető a lányok elköteleződése a terület iránt és bátrabbak is lesznek. A szülők 55 százaléka azt is elmondta, hogy lányuk más digitális készségeket igénylő helyzetekben is magabiztosabbá vált a foglalkozás óta. A sikerélmény megéléséhez a lányok visszajelzései szerint hozzájárul a cégektől érkező mentorokkal és női példaképekkel való találkozás, valamint az, hogy a lányok a foglalkozások során egy valódi technológiai cég életébe is beleláthatnak.Varga Anna, a foglalkozások egyik első résztvevőjének szavai árulkodóak.

Sokat segít az, hogy nem csak egy tanár van, mint az iskolákban, hanem sok mentor. Akik mindig segítenek mindenkinek és nagyon kedvesek, bármilyen furcsa kérdése legyen is egy tanulónakA legjobban az tetszik, hogy úgy lehet tanulni, hogy az ember észre sem veszi, csak úgy megtanulja.

Mi, a Petendnél szintén támogatjuk, hogy a lányok, nők ugyanolyan esélyként tekintsenek a technológiában építendő karrierre, mint a férfiak. Karrier tanácsadásunk segíthet megtenni az első lépéseket!